|
A rendszerváltás után sorba jelentek meg a külföldi tulajdonossal és európai tapasztalattal rendelkező biztosító társaságok. Ennek a folyamatnak a részese volt 1993-ban a németországi Signal és az Ipartestületek Országos Szövetségének tulajdonosi hátterével létrehozott Signal Biztosító Rt. A társaság megalakításának célja az volt, hogy a Signal Konszernen belüli biztosításokkal foglalkozó tag vállaltok biztosításai és állománya rövid időn belül egy kockázatviselő részvénytársaság kezébe kerüljön.
A Signal hazai célcsoportja kezdetben a kis és középvállalkozások. Az iparosok saját biztosítójaként olyan termékekkel kívánták a magyarországi igényeket kielégíteni, melyek a vállalkozásoknak biztosít nyugodt hátteret. Emellett bővített szolgáltatásként bevonni a családtagok és alkalmazottak biztonságának növelését.
Már a kezdetektől fogva igyekeztek kiterjeszteni a biztosításaikat a lakosság minden rétegére. Több éves igényfelmérés és termékfejlesztés eredménye, hogy napjainkban már a biztosítások széles körét nyújtja minden ügyfelének. Emellett több Bankkal kötött megállapodás alapján, kiterjesztett üzletkötői hálózatukon keresztül, számos banki szolgáltatás is elérhető a Signalnál. Célkitűzésük, hogy kedvező díjaikkal és értékarányos szolgáltatásaikkal tovább erősítik versenyképességüket.
|