Kezdőlap arrow K&H biztosító
K&H biztosító


A kilencvenes évek elején 1992-ben a Belga ABB biztosító csoport létrehozta Magyarországon az Argosz Biztosítót. Az új biztosító gyorsan megkezdte ténykedését a hazai biztosítási piacon. Első időben inkább a vidéki helységekben később pedig már a fővárosban is értékesítették a lakossági és vállalkozói biztosítások széles körét. 1988-ban a az ABB és több neves belga pénzintézet összeolvadásával megalapították az európai mércével is jelentős erejű KBC csoportot.

A KBC többségi tulajdont szerzett a Kereskedelmi és Hitel Bank rt.-ben. Magyarországon így több olyan pénzügyi szolgáltatói is jelen volt a pénzpiacon, aki a KBC érdekeltségébe tartozott. 2005 nyarán aztán egyesítették erőiket és egy névváltoztatással létrehozták a K§H Általános Biztosító, ami már egyértelművé tette a K&H csoporthoz való kötödést. A K&H Életbiztosító és a K&H Általános biztosító 2006-ban egyesült és hozta létre a K&H biztosítót, mely így már a magyar biztosítási piacon felmerülő igények teljes körű kiszolgálására hivatottá vált. 

Nagy hangsúlyt fektetnek az üzletkötői hálózatukra. A K&H filozófiája szerint az üzlet megkötésével nem véget ér egy üzleti kapcsolat, hanem éppen akkor kezdődik. A közel 600 üzletkötő feladatai közt nem csak a biztosítások értékesítése, hanem az ügyfelek biztosítási igényeinek maximális kiszolgálása is szerepel. 

A KBC igyekezett a saját érdekeltségi körébe tartozó pénzügyi szolgáltatásokat összehangolni. Ennek értelmében a K&H Bank fiókhálózatában jó néhány vagyonbiztosítás is az ügyfelek rendelkezésére áll, valamint a kiemelt képviselők akár a partnerek otthonában is értékesítik a K&H banki szolgáltatásait. Ezen felül 2003 óta működik a K&H egészségpénztára, melynek termékeit szintén a kiemelt képviselőkön keresztül lehet elérni.